amikor lepereg

Tíz perce még nem gondoltam, hogy a gépem előtt fogok ma ülni. Hogy én ülök a gép előtt... Hogy ott lesz minden holmim, ahol hagytam reggel. És senki nem fog "várni" a lakásban.

Filmbe illő jelenet.

A karácsonyi vásárról hazafelé tartva, mikor befordultam a blokkom felé, ijedten vettem észre, hogy ég a villany a lakásban... Teljes rémület. Körülnézés. Sötét van. Sehol senki az udvaron. Mindeközben egy másodperctöredék alatt lepergett a fejemben a reggeli szeánsz, de a "filmemben" nem szerepelt a villanyfelkapcsolás. Nem, nem hagyhattam égve, mikor fel sem kapcsoltam. Biztos meglepi parti... dehát senkinek sincs kulcsa... Nem, nem...

Mit csináljak? Nem megyek be. Márpedig be kell mennem. Nem, egyedül nem megyek be. Felhívok valakit. Az Imikét. De ő mit kezd velem 1000 km-rel arrébb. Akkor egy munkatársat. De nem, az sem jó. Messze lakik.... A közelben kell valaki. Az utcán még biztosan sétál valaki. Nem, az sem jó, az utcáról nem hívhatok senkit. Várjunk, mintha egy autó parkolt volna le a garázsunkban. Igen, ez az. Leszaladok. Remélem, még ott találom a sofőrt. Igen. Kicsi lila autó, még ül benne valaki. Egy lány. Rendben. Semmi baj. Próbálom neki elmondani, mi a helyzet. Két könnycsepp letörlése között megállapítom nagy okosan, hogy lányok vagyunk. Ő erre higgadtan nyugtázza, hogy nincs vész, hiszen ketten vagyunk. Simán megoldjuk. Hát, jó, legyen... Felmegyünk. Becsengetett. Semmi mozgás. Elfordítom a kulcsot. Továbbra sincs mozgás bent. Nincs itt senki. Kisebb fajta megkönnyebbülés... Azért benézek minden kis lyukba...

... Hát... azért... ha valaki lett volna itthon, nem sokra mentünk volna magunkkal... De mákunk volt. Mákom van. Csak az ijedelem volt nagy. És most már értem picit ezt a pillanat alatt lepergős dolgot is.

Ja... megállapodtunk a lánnyal, hogy biztosan az apartmanosok hagyták égve a villanyt...
Én meg áldom a memóiámat...